Mikor meglátta őt szíve lángra lobbant

Őt ki öt háznyira lakott tőle és Ákosnak hívtak.

Nem tudta, hogy nem szeretheti,

Nem tudta, hogy más szereti,

Csak azt tudta, hogy ez a fiú kell neki.

Eldöntötte hát egy szerelmes estén hogy levelet ír neki,

De nem tudta hogy ezt a fiút nem fogja érdekelni.

Mikor nem kapott feleletet, boldogtalan lett,

Csak Ákos járt a fejébe és nem törődött senkivel.

A fiú nem szerette a lányt ezt ő is jól tudta,

Ezért egyszer egy levelet csempészett neki oda.

A levélben az állt:

"Szerelmes éjjelen egy holdsütötte éjszakán,

valaki rólad álmodik egy szerelmes barna lány.

Jöjj el hozzá, bármerre jársz, megszakad a szíve, ha többé nem lát.

Mire eljönnél, szíve nyugodni tér, temető kapuja sarkig kitárul eléd.

Hiába keresed, már hiába szeretnéd miattad hal meg lelketlen szívedért."

A fiú érezte hogy a lány valami butaságot csinált,

Ezért felkereste gyorsan, de nem talált náluk senkit már.

Aggódás és félelem öntötte el a lelkét, s elfutott a temetőig.

Ott mintha egy pillanatra a lány mosolygott volna rá,

De a szél felkapta az árnyat és őt repítette az éjszakán át.

A lány elbúcsúzott tőle, s megígérte, hogy

köszönti majd, ha ő is ott lesz a semmibe.

De most mennie kell, mennie muszáj,

Mert a fiúnak nem kellett, s nem maradt vele egy életen át.

Ekkor az ég is zokogni kezdett,

S Ákos sem bírta tovább eleredt a könnye, mert tudta mindennek vége.

Mikor hazament fogott egy kést, s magába döfte, hogy meghaljon mindenért.

Elköszönt tőle az élet, s azon az éjjelen csillaghullás volt az égen.

Két fényes csillag hullott le, két fiatalé,