„Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném, ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív, mely megszakad. Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném, ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam, hogy életünk nem is lehetett volna ennél BOLDOGABB...”

"A szerelem beteljesülésének végtével a szívünk hasasad, és úgy érezzük vége a boldogságnak. Később jövünk rá, régi naplónk elolvasásával, hogy akkor is mennyit panaszkodtunk. Boldogok voltunk, csak épp nem tudtunk róla. Csak akkor jövünk rá a dolog értékességére, miután már elveszítettük..."

„Ha keresed a szerelmet, nem találod, ha keresed a párod egyedül maradsz- a magány ellen mit tehetsz?
Igaz tanácsot senki sem adhat neked, de ha őszintén megéled a szívedet, a szerelem rád nevet, ha bátran megéled az életed, a társad megfogja kezed.”

Kezdetben sok örömet hoz a szerelem, a vége mégis pusztulás. Ahogy az első korty bor is jólesik a belsőnknek, a második már tűzbe hozza májunk, s a harmadik ködbe borítja fejünk - úgy az első belekóstolás a szerelembe igen kellemes, a második már veszélyes, s a harmadik. mint a pestis.

„Lelki társ- Két kis szavacska. És egy nagy gondolat. Azt jelenti; hinni abban, hogy valahol valaki, aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember? És ha szeretünk valakit, de nem működik a dolog, akkor az azt jelenti, hogy az illető nem a lelki társunk?”

Szex és New York c. sorozat

Szerelem az, amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak ő jár a fejedben, és hiába bánt, hiába gyilkol meg, nem tudsz haragudni rá. Mégis megölnéd. Amikor olyat is megtennél, amit addig el sem tudtál volna képzelni. Megalázkodsz, és könyörögsz. Sírsz."

Meglátni és megszeretni.
Ezt tapasztalják sokan.
Pont jókor időzíteni,
hisz' az idő úgy rohan.
Szenvedéllyel érezni,
úgy, mint én valaha..
Vágyakozni, akarni, az után,
kit már nem kaphatok meg soha!
Elmentél aljasan,
én mégis visszavárlak.
Csak nevetsz rajtam diadalmaskodva,
de az emlékek visszavágnak!
Eszedbe jut majd az arcom,
s a sok fájdalom, mit okoztál.
Elvesztettem ezt a harcot.
De gondolni fogsz még rám.

"Élni csak azért érdemes, akiért meghalnál..., De vajon akiért meghalnál. Ő meghalna érted?"

Szerelem az, ha úgy látod őt ahogy senki más.

Szerelem az, ha tudod h nem tökéletes de te mégis annak látod.

Szerelem az, ha rá gondolsz éjjel-nappal.

Szerelem az, ha ő jelenti számodra a világot.

Szerelem az, ha senki más nem tudja hogyan érzel.

A szerelem a leges-legjobb érzés amit csak valaha érezhetsz.

„Volt idő, hogy nem voltál, úgy éreztem minden ébredés, már oly nehéz.
Vártam azt, hogy eljössz majd, s megtalálod szívem ajtaját, amin úgy lépsz át,
mint az égen fénylő napsugár, mint egy álom mely valóra vál’
Számoltam a perceket, jól tudtam egyszer velem leszel, enyém leszel...
Annyi álom elkísért, mindig ott voltál a szívemben, a lelkemben.
S látod eljött már a pillanat, most már nincsen nálad fontosabb!”

ŰŰSosem voltam az a típus, aki csak ugy odaveti, hogy "szeretlek"
mert ez nekem a legnagyobb dolog a világon.
Ezért amikor rájöttem, hogy belédszerettem,
ez egyfajta csoda volt számomra.
Minden elővigyázatosságom és fenntartásom elszállt akkor,
amikor a szemedbe néztem mert láttam,
hogy ez egy életre szól.
Néha még most sem hiszem el mennyire szerencsés voltam,
amikor rádtaláltam.
Te vagy mindaz amire vágytam
és amit sose reméltem hogy egyszer megtalálhatom...

"Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé."

(Sylvia Plath: Üvegbura)

„Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem;
minden, amit eddig hittem, romokban hever.
Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:
nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.
Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni.
Néma minden, hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy ez soha nem lesz többé így.
Talán igazad van, de ha így is lenne, gondolj az együtt töltött, boldog percekre.
Hisz annyi minden közös emlék, forró csókok, meleg ölelés...
S most minden szertefoszlott.
Közös álmok, vágyak, tervek, minden, miket együtt terveztetek.
Ennyi volt, s te már tudod, sohasem feleded el őt, bárhová is juttok.
Az ő szerető szívét nem lehet feledni, mert megtanított arra, hogyan kell szeretni.
Forró ölelések, csókok, s minden, mit ajkaitok egymás felé mondott.
Ha most már vége is, tudd, hogy sohasem feledhet el ő téged, hiszen élete egy részét szentelte néked. S ezt kitörölni, elfeledni még akkor sem lehet, ha szíve majd egykor egy másikat szeret. Ennyi volt, mi szép volt s jó, hidd el, ez nem múlandó.
S hidd el azt, ne kételkedj benne, ha végső búcsúd közeleg, ő lesz az utolsó, ki azt mondja, ég veled, szerettelek, s talán még most is így érzek.
Tudom, ez már késő, s tán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged….”

Mennyi minden eszünkbe jut erre a szóra: csók. Egy sötét, kiégett lámpa alatti lopott csók, aminek íze nem is volt igazán jó, de a szerelem érzése magasra emelte. Egy esküvő, feszengve állás, nem is itt akarunk lenni, talán egy mezőn, vagy egy tengerparton, kettesben, de néz kétszáz ember, s persze a házastársi csók elfelejtődik. Anyakönyvvezető csendben figyelmeztet, s szégyenlős csók csattan mosolyok kíséretében. Aztán egy apró kisember, alig érezhető pihe-puha puszija, ahogy dundi karjával átölel, miközben érezni a jellegzetes baba-illatot. Hmm, finom... Az utolsó soha nem felejtődik. A lágy, alig érintős, ahogy követelődző s mindent akaróssá válik. Hmm, csókjaink. Ha a csók esőcsepp lenne, záport szeretnénk. Csók, méz és áfonya. Édes, selymes, olykor fájdalmas: a szerelem vallomása.

A felhőszakadásból is lehet valamit tanulni... Amikor zuhogni kezd, ne akarj száraz maradni, s letérni az útról. Ha ekképp cselekszel, hiába húzódsz bármilyen tető alá, vizes leszel. Ha kezdettől fogva úgy döntesz, hogy nem törődsz vele, akkor is ugyanannyi esőcsepp ér. Ez a felismerés minden másra is vonatkozik. De legfőképp a szerelemre...