Radnóti Miklós
Szerelmes vers

Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int, s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszínű, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!

Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.

Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.

Garai Gábor

 Mint kisgyermek

Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

Tóth Árpád

 A vén ligetben

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rám nézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? Mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy...mennie kell...s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán...le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

Bogdán András

Álom

András Sándor

Most éppen szörnyű

Most éppen szörnyű, hogy szeretlek,
az elme képeket őrjöng, a test
szakadozni rohanna ki magából:
szerelemben társam elhagyott, el is némult,
sok hónapnyi mindenről híven-beszéd után
ökölcsapás szemem közé és csend, csak a csend.
Ha te így pálfordulsz, világ szakad,
ezért szörnyű nékem, hogy szeretlek,
hiszen a szerelem nem olyan láz,
amelyet tablettákkal ki lehet űzni a testből,
nem festmény, hogy le lehessen venni a lélek faláról,
nem víz a csapból, hogy nyitni és zárni
lehessen, amikor kell, és amikor nem kell,
a szerelem, ami eddig véled megosztva
csoda volt, megváltás egymástól egymáshoz,
most zúzó, őrjöngő vadállat bennem,
megszelídíthetnéd egyetlen szóval,
kézmozdulattal, hiszen hallgatásod,
kezed visszavont simogatása vadította meg.
De elmarad az emberi szó és mozdulat;
a testcinkos pillantás végképp sehol,
én pedig így szeretlek, a szerelem így
eszi testem, szaggatja lelkem, nyughatatlanul,
és hagynom kell: nem hívtam, nem küldhetem el,
efféle erőm-hatalmam nincsen,
ha pusztul, csak úgy, hogy én pusztulok.

 Ady Endre 

„Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom,
Melyet soha vissza nem kérek,
Szeress egy életen át úgy, mint ahogy én téged,
Akkor is, ha megöregszünk, és
Akkor is, ha már nem élek.”

Stendhal

„Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké s holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.”

Móra Ferenc

Köszönöm, hogy te vagy.
Az órát köszönöm,
Amelyben fényül nyert e
Világtalan világ,
Köszönöm, hogy kezed
Kinyújtottad felém,
S árnyául elfogadtál sugárzó
életednek...

Nap vigyázzon rád...

”Nap vigyázzon rád, ha nem fogom kezed,
a Hold kísérjen utadon, ha nem vagyok veled.
A szél örüljön helyettem amikor nevetsz,
de én legyek az egyetlen, kit igazán szeretsz!”

MOST MÉG

Most még ne mondj semmit -
Majd akkor, ha megjöttél.

Most még ne mondj semmit -
Csak akkor, ha döntöttél -

- még ne mondj semmit addig,
míg nem érted, mit tettél -
ne mondj semmit még,
mert - nem vagy -
nem jöttél.

Most még nem létezünk,
csak játszunk -
csak játsszuk, hogy élünk,
mert ez nem az,
amit akartunk,
mert, amit akartunk:
attól félünk.

Most még ne add nekem,
mit mástól elvettél -
most még ne mondd - már akkor -
már akkor szerettél.

Most még ne mondj semmit.
- majd találunk szavakat,
melyekből élet fakad,
melyek vége nem a pokolba szakad.

Majd, ha megszültük egymást,
nagy vajúdás után -
Akkor mondd:
- Nem késtünk le semmit, amit az élet tőlünk kíván.

Most még legyünk csendben,
hisz fut az út alattunk,
rohanó fák takarnak roncsokat,
mit látni nem akartunk.
Lerombolt vágyak mellettünk,
melyek közt lelkek bolyongnak -
akik közt megszünt a kapcsolat,
csak látszat az -
mi megmaradt.

Most még -
próbálj szállni.
Ne légy vergődő; madár,
Légy Te a vándor,
ki végül hazatalál.

De én -
hadd mondjam azt -
szeretlek...

...s ezért én elmegyek,

hogy ne bántsalak,
ne legyen több bűn,
mert szeretni így nem lehet.

/10 dolog, amit utálok benned/