V.
2006.11.11. 17:52
Szintén a szerelem elmúlásáról szóló versek, ismeretlen szerzőktől:)
Szeret(te)lek
Lement már a nap, Nem ragyog ránk a fény. Kihunyt a tűz, Szívemben nem lobog többé.
Te voltál a nap, Te voltál a fény, Életkedvet Te öntöttél belém.
De elhagytál. Vége már. Itt a tél.
Lassan szűnni kezd a kép, Mit szívem látott rég. Lassan szűnik már a fájdalom, Mi lelkemben nagy lánggal ég.
Keresem a csillagot, Ki értünk ragyogott. Keresem a reményt, Mit az Ég nekünk adott.
De most elveszett minden, Villám söpört át szívemen. Összetört, lerombolt, mindent eltiport, Maga után üres sikoltást hagyott. *2005. 10. 26.*
“Álom voltál Mint egy álom, olyan voltál, Szebb volt a ma, minden napnál, Éreztem, komolyan gondolod, S éreztem, mindent neked adok.
Nem akartam elhinni se, Ilyen szép lenne az este? Csak ültünk némán a padon, Tudtam, hogy szeretsz nagyon.
De volt, valami, pici kő, Láttam egyre jobban nő Szívemben, s szivedben is Egyre nagyobb lett a tövis.
De miért kellett? Miért jo ez így? A sors miért ilyen irigy? Téged már, más ölel át, Elmult már, de nagyon fájt.
Érzem, hogy érzek még, S te is érzed, milyen szép, Fáj ha látlak, mégis köszönöm ezt, De ott a kő, ami mindig ott lesz.”
“Ha nem szeretsz engedj el, s, ha majd felejteni kell felejtek. De hagyd, hogy boldog legyek, ha az akit szeretek, enyém nem lehet.
Ne hagyd, hogy álmokat szőjjek, s boldog napokat tervezgessek. Bár régen te is tervezgettél, s azt mondtad: szerelmes lettél.
Most már nem vagy szerelmes, s nem tervezgetsz, csak azt nem értem miért mondtad, hogy szeretsz!? Azt mondtad akkor leszünk boldogok, ha én is komolyan gondolom!
Én komolyan gondoltam, s reméltem te is, úgy látszik tévedtem, és te is. De miért érzek irántad valamit, mikor nem kéne semmit!?
Hisz te sem érzel irántam többet, mint barátságot. Miért adjam szívem neked, ha tied enyém nem lehet.”
„Hosszú gyötrelem, boldog percek, Majd ismét csak szenvedek. Egy gyönyörű nyár emléke bennem él, Most ősz van, szomorú hajnal, hideg az éj. Elmúlt a lángoló szerelem, Ma már más párnájára hajtod a fejed. Nélküled az életem mit sem ér, A színes világ újra fekete-fehér. Kihunyt a parázs, nem fűt a vágy, A szívem örökre érted fáj. Nem akartál bántani, de így alakult, Az élet tengerén most már egyedül kell haladnunk.”
"Meg kell tanulnom nélküled élni, Tőled többé semmit sem kérni, Meg kell tanulnom nélküled álmodni, Szerető szívedből örökké távozni, Meg kell tanulnom nélküled mosolyogni, Kezedet már meg nem fogni, Meg kell tanulnom nélküled élni, Pokol tüzében nélküled égni, Meg kell tanulnom nélküled álmodni, Szép álmokból többé fel nem ébredni, Meg kell tanulnom nélküled mosolyogni, Miattad többé már nem szomorkodni, Meg kell tanulnom nélküled élni, Távollétedtől többé nem félni, Meg kell tanulnom nélküled álmodni, Boldog napjaink többé nem számolni..."
"Elválunk most már. Eladtad a lelked... Hisz' én mi voltam?...Álmodozó koldus, Szívvel fizettem csupán a szerelmed!...
Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is, De majd a fényben keresed a lelket, - Felednél mindent, emlékezel mégis!..."
„A kép hallgat,az emlék mesél, Emlék nélkül e kép semmit sem ér. Ha e kép gyűrött lesz,s kopott, Akkor se felejtsd el,hogy Voltam,s talán vagyok.
E kép legyen emlék,s egy pillanat, Mi az életemből a tied marad. Ha e kép rongyos lesz, s kopott, Akkor se felejtsd el,hogy Én nem csak emlék vagyok.
Temérdek emlék,mi közös veled, Ez a kép is csak egy lesz a sok közül neked. De kérlek ezt mindig őrizd meg, S akkor se felejts el,ha már nem leszek.
Ha ránézel e képre,én visszanézek rád, Lehet,hogy ez csak egy emlék, Mi mindig mosollyal vár, De gondolj arra,ki e képről rád nevet, S emlékezz arra,hogy igazán szeret.”
„Amilyen vagy azért szerettelek, de te megváltoztattál engem. A múltat már eltemettem, téged már nem szeretlek. Szerettem csókod, ahogy karod óvott, De sok minden megváltozott És én most odébb állok. Elmúlt minden érzésem irántad És ezt kijelentem az egész világnak. Fontos voltál nekem, ezért írtam ezt a verset. Fájdalmat okozni nem akartam, De véget kell vetni ennek a kapcsolatnak!”
„Valamit mondanom kell, kérlek erős légy! Valami nyomja szívem, belül szinte már ég. Valamit éreztem, de az nem az igazi volt, Valamit, amikor kimondtam a sok szép, édes hazug szót. Valamit tennem kellett, kérlek, bocsáss meg, Valami született, s most porrá lett!”
"Ezer seb a szívemen, Ezernyi fáklya az életem, Látva tűnő alakod, Szemed fényével álmodok, Súlytalan percek vallatnak éberen, Utolsó mosolyod velem van lélekben.... S oly szívesen hajtanám fejem öledbe, S tenném életem ölelő kezedbe, A vágy mely élteti e kis lángot, Szép szemedben gyújt holdvilágot."
|