Francesco Johano Festenoda
 Vágyódás a reményhez

"A sarokban szűköl és vágyódik a remény
Semmit sem kér csak elcsendesedve remél
Reméli a reményt mit soha el nem ér
Mert a remény a lét s léte semmit sem ér"

Rábai Tímea
 Hiszek

Hiszek egy őszinte szóban,
Hiszek az örök jóban,
Hiszem, hogy egyszer
Elhiszed nekem,
Hogy nem jó massal, csak
Velem!
Szállj velem szépen
A tengerszínű égen
Egy csillagfény-képben
Hogy őrizd a léptem
Mert egyedül érzem
Elragad a kétely
S nem találok hozzád
Ahol biztos a létem.

"A hajnali holdfényben,
Egy angyal szállt le elém.
S varázslatos léptekkel,
Közeledett felém.
Te voltál az s hajad,
Hullámzott a szélben.
Szépségednek párja,
Nincsen földön égen.
Megtaláltam benned,
Mindent mire vágytam.
Egész életemben,
Csakis terád vártam.

Bár tudom, hogy soha,
Nem lehetsz az enyém.
További életemben,
Csak egy éltet a remény.

De azt te is tudod, hogy
Remélni örökké nem lehet.
Csak akkor leszek boldog,
Ha szíved engem szeret.

Remélem, hogy amíg csak élsz,
Mindig boldog leszel.
S engem örök életedbe,
A szívedbe teszel."

„Mikor csendben rajongsz valakiért,
Megkérdezed magadtól, hogy vajon miért?
Miért pont Ő az, aki neked kell,
Mert Te is tudod, hogy elérhetetlen.

Neked talán nem Őt szánta az ég,
De nem az a sorsod, hogy szenvedjél!
Talpra kell állni, más vigaszra várni,
Eljön majd, ki tiszta szívből fog szeretni.

Porold le magad, felejtsd el a múltat,
Légy erős és élj a mának.
Mindig megtalálod majd a helyes utat,
Mert valahol mindenkit várnak...”

„Miért van az, hogy az érzés örökre szívedben él,
fáj a helye, megtörte lelked ám ez a pici szív mégis remél.
Miért van az, hogy nem ismered,
mégis fáj, ha nincs veled?!
Szíved halkan, zokogva várja,
tudod, hogy Ő az igazi, ki talán szíved párja.
Ám Ő csak áll, szeme végtelenbe merül,
S tudod, meghalsz nélküle e világon egyedül.
Hiába várod, tudod, szíved szavára nem jő felelet,
Reméled hogy ez egy álom, s az életben boldog lehet veled!
Várod az órát, a percet, a pillanatot,
mikor szívetek egymásért dobog,
Addig éltet a léte s a pillantása,
Az, hogy talán egyszer felelet jő szíved szavára!”

„Érzem a kínt, mely elszorítja lelkemet,
Érzem az érzést, mely fakasztja könnyeimet
Érzem, ahogy ég, mindjárt sírok
Érzem, melytől mindjárt meghalok.

Érzem, ahogy égnek szemeim
Érzem, ahogy csordulnak könnyeim,
Érzem, ahogy lelkemen a seb ég
Érzem, ahogy lelkem porrá ég szét.

Érzem, ahogy kettészakad,
Érzem, ahogy a vér csordul belőle,
Tudom, hogy ezt nem szabad
Tudom, küzdenem kellene.

De már túl sokat küzdöttem
Nincs elég erőm a harchoz
Talán ez lesz a végem
De, ha kell, megteszem...odaállok!”