„Mondd, hogy Te is akarod,

Akarod a csodát

Bár nem tudod, mi ez

S nem tudod okát...

Mondd, hogy Te is akarod

Hallani a hangom

S egy szép napon kezeddel

Simítani arcom

Mondd, hogy Te is akarod

Kimondani egyszer

Amit szíved dalol

De megvallani nem mer

Mondd, hogy Te is akarod

Álmodni a szépet

És hogy álmod ne vigyék

El a múló évek.

Mondd, hogy Te is akarod

A szeretet-fáklyát

Aminek Te táplálod

Égig érő lángját

Mondd, hogy Te is akarod

Miről mesél szemed

S nem hagyod, hogy megfosszon

Tőle józan eszed.

Mondd, hogy Te is akarod

- De hallgasson a hangod

Szíved tiszta énekét

Mutassa az arcod

Mondd, hogy Te is akarod

Néma könnyel kérni

Nem akarsz csak létezni

Szeretnél már élni

Mondd, hogy Te is akarod

Amit én szeretnék

Több legyen, mint álom

S ne csak múló emlék...

Mondd, hogy Te is akarod

Hogy kedvesednek lássál

S megadhassam mindazt

Amit tőlem vártál

Mondd, hogy Te is akarod

Hisz ugyanazt érzed

Bevallanád bűnödet

De nem találod vétked...

Mondd, hogy Te is akarod

De ne mondd soha többet!

A kimondott vágyak

Édes álmot ölnek...

Mondd, hogy Te is akarod

Amit súgok Néked

Mindig Veled maradok

Mert - szeretlek Téged!"

„Lágy zene ritmusára táncoltam Veled,

Lábunk egymásét követte.

Arcomhoz simult arcod,

Karom derekad ölelte.

A teremben sötétség,

Csak a színpad fénye látszik.

A homályban úszó arcod

Érzékeimmel játszik.

A tekintetem összeforr

A Te két szemeddel,

Magamhoz ölelve megcsókollak

Igaz szerelemmel.

Nyelvünk összeér

S keringőt táncol,

Ajkad érintése

Szívedhez láncol.

A dobok suttognak, a gitárok sírnak,

A zenekar csendesen játszik.

A lágy dallam a sűrű füstben

Mély sárgának látszik.

Lehunyom szemem és a zenével szállok,

Megérintett a végtelen.

Még érzem, testünk összeér,

Majd eltűnünk hirtelen.

Kiszakadva a való létből

Együtt, csak Te és én,

Teljesen elveszve az időben,

Úszunk a zene tengerén.

Testünk a táncteremben

Ritmusra körbejár.

Lelkünk összefonódva

A végtelenbe száll."

„Vágyakozom

A napokat számolom,

S folyton vágyakozom

Utánad az éjben,

Túl a messzeségben.

A holdat nézem némán,

S arcod látom tisztán,

Mint egy porcelán,

Sápadtan néz le rám.

Két nap csak és látlak,

Újra látlak Téged,

Eljön majd a reggel,

Mikor újra élek.

Most még vágyakozom,

A napokat számolom,

De lassan indul most már

Hozzád a vonatom.

S Nagy Fehér ha gátol

Engem meg nem állít,

Öljön meg inkább,

Neki úgysem számít.

Nem engedlek többé,

Csak ha magad kéred,

Veled leszek mindig,

Nem hagylak el Téged.

Egy szó csak; „menj",

S én nem állom utad,

De amíg Te szeretsz,

Más nem mutat utat.

Nagy Fehér ha lázad,

Nem tud elzavarni,

Úgysem foghatja fel

Hogy tudlak szeretni.

Talán Te is érzed,

A szerelem hozzád száll,

Bocsánat Nagy Fehér:

Nálam nincs akadály!

Jöjjön akár vihar,

Mennydörgés vagy eső,

Eljutok majd hozzád,

Nem állít meg erő.

Majd ha újra látlak,

S sétálunk a parton,

Megölellek Téged,

Arcodhoz ér arcom.

Egy érintés csak csupán,

Ennyi elég nekem,

Csak érezzem mindig,

Hogy Te itt vagy velem.

Valahol az éjben

Tudom, hogy vár rám

Szédítő szerelmed,

Mint egy vad orkán.

Őrjítő félelmek

Nem zavarják álmom,

Hiszen Te nem az vagy

Kinek hisznek, látom.

Ha majd újra látlak,

S érezlek majd Téged,

Akkor érzem majd csak,

Mit ér ez az élet."