„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod, hogyha megkeres,

Mint napsugár, ha csillan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érzem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"

„Élvezem én az életem veled

Hívogat a szavad, simogat a kezed

Ajkaink összesimulva

Csókod édesen olvad ma

Szívem epedve reád vár

Mi az mi téged rabként zár

Nem enged hozzám szabadon

S én kívül maradok a falakon

Nem bírom soká nélküled

Hívó szóm mért nem leled?

Míg kétségek között remélek

Szerelmes vágyban elégek."

„Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok

Néma barátod, rabszolgád vagyok,

alázatos és bizalmas barát,

Aki nem kér semmit, csak néz és imád,

És nem akar lenni, csak általad,

Csak árnyéka annak, ami vagy."

( Szabó Lőrinc )

„Rohanj hozzám, de csak hozzám

Ne hozz semmit nekem csak magad!

Nem vagy álom, nem vagy emlék,

Nem vagy elfelejtett gondolat!

Hagyd az ajtót tárva-nyitva

Rohanj hozzám, hogy már lássalak...

Vedd könnyen, ami nehéz velem

Tedd többé, ami kevés nekem Ölelj engem, erősebben

Bűvös körödben vágy éget el

Rohanj hozzám, de csak hozzám,

Ne szaladj el tőlem hirtelen...

Vedd könnyen, ami nehéz velem

Tedd többé, ami kevés nekem... "

„Benned találtam…

Benned találtam ébredésemet,

Ontod arcomra gyönyörű fényedet,

Zerge könnyedséggel megszerzett szívemen

Sóhaj hullik ajkaimmal rád,

Omló bűneimmel, vágy, szerelemmel.

Boldog bensőm megperzselted,

Óhajoddal, röpke csókokkal,

Zajtalan szellemeddel, megbabonázó kacagással,

Sellőm van, egy repeső, kacagó

Oda illő szívembe, boldogsággá szeretve."

„William Shakespeare: LXXV. Szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom."

Bogdán András

Álmodj...

„Álmodj boldogot, álmodj szépet

Álmodj igazra váló meséket

Álmodj barátot, melletted állót

Álmodj hű társat, el sose válót

Álmodj magadnak igazi otthont

Álmodj bele, kivel megosztod

Álmodj táncot, mi magasba emel

Álmodj táncost, ki szívednek felel

Álmodj tüzet, lánggal égetőt

Álmodj csókkal perzselő szeretőt

Álmodj utakat, messzi világot

Álmodj szívedben nyíló virágot

Álmodj szerelmet, tiszta vágyat

Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad

Álmodj szabadot, láncot megtörve

Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve

Álmodj hát jövőt, álmodj szépet

Álmodj igazzá váló meséket..."

 „Érints meg egy gondolattal,

Melyből hűs szellő fakad.

Érints meg egy varázslattal,

Melyből a pillanat szalad.

Érints meg egy tekintettel,

Melyből a szerelem marad.

Érints meg a két szemeddel,

Melyből napsugár fakad.

Érints meg a két karoddal,

Melyből áram szalad.

Érints meg hűs ajkaddal,

Melyből csak csókod marad!"

„Mindig várlak

Szívem mélyén mindig várlak

Örülök, ha néha látlak

Nagy ajándék vagy nekem

Talán meg sem érdemlem

Csillag vagy fenn az égen

Egyszer talán elérem

Fényed majd rám is ragyog

Kezem Te is megfogod

Érzed, hogy a szerelem

Szétárad a szívedben

Így lesz, talán, nem tudom

Mondd, hogy nem csak álmodom!"

„A kulcs zörren halkan a zárban

Villany gyúlik az apró szobában

Ijedten rebben a lány szeme

Közelebb lép hozzá kedvese.

Riadt madárként bújik mellére

Könnye fátylat von csillogó szemére.

- Ne fényben! - kérlel csendes szava

Arca elszánt s mégis tétova.

Az első csók már sötétben csattan

S megannyi követi, zihálva, halkan.

Aztán a kéz, mely utat keres

A bőrre tapad zsákmányt szerez...

A sötétben világlik két fehér halom

S a lány hangja szól: Gyere... Akarom!

A ruhák már szerte, ők ágyba esnek

Össze fonódnak a forró testek.

A halk neszekbe egy sikoly vegyül

Vágyó ölük egymásnak feszül.

Egy apró vércsepp útjára szalad

Követi ömlő örömkönny-patak.

A szobában elalszik a két gyermek...

Gyermekként jöttek - felnőttként mennek..."

„Kívánlak Téged

Mint hajós a földet

Viharos hullámain

Végtelen tengernek.

Kívánlak Téged

Mint falat kenyeret

Vak koldus, aki

Az utcán kéreget.

Kívánlak Téged,

Mint nomád a vizet

Ha sivatag poklában

Naptól szenvedett

Kívánlak Téged

Mint vándor a meleget

Ha télnek fagyában

Jégtől dermedett.

Kívánlak Téged,

Mint gyermek az anyját

Ha nincs kivel megossza

Szívének gondját.

Kívánlak Téged,

Mint apa gyermekét

Ha sötétben nincs ki

Megfogja kis kezét...

Kívánlak Téged

Mint szerető kedvesét

Ha magánnyal osztja meg

Ágya melegét...

Kívánlak Téged,

Mint vak a fényt

Néma a beszédet

Süket a zenét...

Kívánlak, hisz nélküled

Mindez én vagyok

S ha picit adsz magadból

Én mindent megkapok..."

ahogy elnézem itt is vannak hibák, amiket majd később megpróbálok korrigálni:) addig is remélem azért eltudjátok olvasni!