- Miért csinálod ezt? Mióta itt vagyok, folyton elküldesz, elhúzódsz tőlem. Milyen kapcsolat a miénk? – kérdezem felháborodva. Már nekem sem olyan fényes a hangulatom.

 - Te ezt nem értheted – ismétli meg.

 - Akkor magyarázd el. – Igyekszem nyugodtan válaszolni.

 - Nem lehet.

 - Mi az, hogy nem lehet? Ha már nem szeretsz, akkor mondd meg, és nem zaklatlak tovább. – Átcsap a hangulatom idegesből hisztérikussá.

 - Nem erről van szó. – Próbál átölelni, de ellököm magamtól.

 - Magyarázd el! – ordítom az arcába.

 - Nem… nem – csóválja a fejét magába roskadva.

 - Tudod.. a bizalom. Ha hiányzik, akkor nincs értelme folytatnunk. Nem tudom, hogy gondoltad ezt a kapcsolatot, ha még egy estét sem vagy képes eltölteni velem. Elvesztegettem rád hónapokat, sőt… éveket. Tudod mennyire vágytam rád? És csak kihasználsz? – tör ki belőlem, miközben épphogy sikerül elfojtanom a kitörő sírásrohamot.

 - Sajnálom… sajnálom – ismételgeti.

Már a külvilágot sem érzékeli, csak bámul maga elé, és pár könnycseppet hullajt a padlóra. Talán a már rég elmúlt kapcsolatunkat siratta, vagy saját magát sajnálta. Esetleg a lelkiismerete szólalt fel a lelke legmélyén. Ezt csakis ő tudhatja.

Kezd halványulni körülöttem a szoba, a veszekedő párosunk. Érzem, hogy átjár a hideg, hogy nyomja valami a hátam ültömben. Hallok egy ajtócsapódást. Majd újra a szobában vagyok.

Ajaj, mindjárt felébredek.

Gyorsan megfordulok. Szemben találom magam a jelenbeli Ronnal, aki még mindig a széken ül, lehajtott fejjel. Egyre csak a cipőjét bámulja, nem akarja felemelni a tekintetét. Azonban amikor megérzi fürkésző pillantásom, mégis felkapja a fejét. Elindulok felé. Hirtelen megint megtapasztalom a kellemetlen érzést a hátamban. Teljesen elgémberedtek a tagjaim. Egy éjfekete talárban álldogáló férfi néz le rám megvető, undorodó pillantással.

Már nincs sok időm.

Ron elé állok, lehajolok hozzá, és a fülébe súgom:

 - Még beszélünk.

***

Még látom hirtelen felviduló arcát, majd hirtelen barátságos arca átváltozik rémálmaim egyik legrémisztőbb alakjának körvonalaivá. Pitonra nézek fel kábultan.

 - 20 pont a Griffendéltől. Nem tűröm az engedetlen viselkedést, Granger - köpi a szavakat.

 - Sa… sajnálom Piton professzor. Csak kinyitottam ezt az…

 - Nem érdekel a magyarázkodása. És most induljon – mondja szokásos idegesítő, arrogáns stílusával -, és örüljön, hogy ennyivel megúszta. Holnap 5-kor legyen itt, ha nincs jobb dolga – teszi hozzá gúnyosan, összehúzott szemekkel.

 - Rendben – mondom megszeppenve. – Jó éjszakát, uram.

Gyorsan kibújok a karja alatt, és futva teszem meg az utat a Griffendél-toronyig.