Nagy Marcell tizenhárom évesen csúcsra érkezett. A
Sorstalanság gyerekfőszerepe élményt, tapasztalatot és a hirtelen felnőtté válást jelentett számára. Forgatás után néha órákig szótlan volt. Fel kellett dogoznia az átélteket. A filmet nagyon szereti, büszke rá, hogy benne lehet, magát azonban nem szívesen nézi vissza a vásznon. A forgatás megerősítette szándékában: operatőr szeretne lenni.
Hatvan évvel a holokauszt után kerül a mozikba Kertész Imre Nobel-díjas regényéből, a Sorstalanságból forgatott magyar film. A világhírű operatőr, a most rendezőként is bemutatkozó Koltai Lajos jó érzékkel választotta ki Köves Gyuri szerepére a 13 esztendős Nagy Marcellt, akinek a "szemében van valami" megkapó. A fiú nyolcévesen került kameraközelbe, igaz, akkor még csak reklámfilmet forgatott. Később a Pál utcai fiúk olasz változatában Kolnai bőrébe bújt, most pedig élete első főszerepét alakítja.Marci korábban hallott már a holokausztról, de családját elkerülték a sorstragédiák. Moziban látta a Schindler listáját és A napfény ízét. És természetesen kezébe vette a Kertész-művet is, melyet nagyon nehéz olvasmánynak talált, így nem is jutott a végére, csak amikor kiderült, hogy ő fogja alakítani a főhőst. A forgatókönyv már könnyebben ment, sokat segített neki az értelmezésben Sutyi bácsi, azaz Koltai Lajos. Az 59 napos forgatás alatt bőven adódnak nehéz pillanatok: amikor hideg vízzel locsolták, vagy amikor a fürdőben meztelenre kellett vetkőznie. Nem véletlenül hordozta tenyerén a stáb, folyton csokit dugdostak a zsebébe.A 36. Magyar Filmszemle zárónapján, február 8-án versenyen kívül levetítik a Sorstalanság című alkotást. Nagy Marcell természetesen izgalommal várja a fogadtatást, miközben éli tovább hétköznapjait az iskolában. De az biztos: az élete már a filmezés körül forog. Szívesen játszana újabb produkciókban, s eldöntötte, hogy az operatőri pályát választja.
- Miért éppen téged választott Koltai Lajos operatőr-rendező? Megkérdezted tőle?
- Nem. De azt hallottam, azt mondta, hogy a szememben van valami, ami megfogta.
- Meglepett, amikor megtudtad, hogy te leszel a főszereplő?
- Nem is akartam elhinni. Anyuék már tudták, csak nekem nem akarták az utolsó pillanatig elárulni, nehogy elkezdjen foglalkoztatni a téma. Amikor bementünk a szüleimmel a Sutyi bácsi irodájába, s meghallottam, hogy én kapom a főszerepet, hátravetődtem a meglepetéstől. Aztán meg nagyon örültem.
- Úgy hallottam, hogy Kertész Imre könyvét már a film forgatása előtt is ismerted. Ilyen komoly irodalmat is olvasol már?
- Amikor Kertész Imre Nobel-díjas lett, anyu megvette a könyvet. A szüleim elolvasták, én is belenéztem, de nehéznek találtam a nyelvezetét. Ráadásul számomra felfoghatatlan dolgok vannak benne. Amikor kiderült, hogy a filmben játszhatok, nekiláttam újra, de nehéz volt. Később a forgatókönyv már jóval könnyebben ment, de még azzal is kínlódtam.
- Ki segített értelmezni mindazt, amit a könyvben olvastál?
- Sutyi bácsi. Minden nap úgy kezdődött, hogy miután én otthon megtanultam a szöveget, átbeszéltünk mindent. Mi történik, miért, mit kell csinálnom, minek kell átjönnie a vásznon.
- Ne szaladjunk ennyire előre. Hogy kerültél egyáltalán a filmiparba?
- Anyukám egyik sporttársa, mert hogy ő huszonötszörös hosszútávfutó bajnok, egyszer azt mondta, olyan helyes ez a gyerek, miért nem viszitek el gyerekszínésznek. Jó ötletnek tűnt. Elmentünk válogatásokra, ahol kétszer nem kellettem. Azt mondtam, hogyha a harmadiknál se kellek, hagyjuk abba az
- Hány éves voltál ekkor?
- Nyolc.
- Tehát alig több mint öt éve. És a harmadik bejött?
- Igen. Kiválasztottak egy reklámfilmhez.
- S utána?
- Utána szerepeltem még pár reklámfilmben meg egy videó klipben is. Azt anyu megmutatta Földessy Margitnak, aki rögtön felvett az iskolájába. Később kerestek fiúkat, a Pál utcai fiúk forgatásához, és engem is kiválogattak.
- Mi voltál, Pál utcai vagy Vörös inges?
- Pál utcai. Én voltam a Kolnai.
- Sutyi bácsi itt talált meg?
- Igen. Nem tudtuk, milyen filmre készül, csak azt, hogy köztünk is gyerekeket keres egy új filmhez. Olyan érdekes, hogy amikor ettől függetlenül hallottam, hogy a Sorstalanságból filmet csinálnak, azt mondtam anyunak, de jó lenne ebben részt venni!
- Miért tartottad ezt ennyire fontosnak?
- Mert úgy gondoltam, hogy ez egy fontos film lesz, és akkor ebben jó dolog benne lenni.
- Nem lett gyanús, hogy a válogatás után Sutyi bácsival gyakrabban találkozol, hogy otthon is egy sor furcsaság történik veled?
- Utólag igen, de akkor nem tűnt fel. Nem mehettem napra. Azt mondták, nagyon éget. Pedig csak arról volt szó, hogy a forgatás előtt ne süljek le. Nem kosarazhattam, nehogy megsérüljek.
- Ezt mivel magyarázták?
- Erre volt indok, mert nem sokkal előtte szalaghúzódásom volt, erre fogták rá.
- Hogy készültél a forgatásra, a szerepre?
- Nem hagytak. Mindig mindent csak az utolsó pillanatban tudtam meg, nehogy - nem tudom - ideges legyek. De mielőtt minden elkezdődött, s már olvastam a forgatókönyvet, leültünk Sutyi bácsival. Ő azt kérte tőlem, mondjak el neki mindent, ami foglalkoztat a filmmel és a forgatással kapcsolatban. Én meg elmondtam neki, mitől tartok.
- Például?
- Hogy fázni fogok. Féltem például attól a jelenettől, amikor a hidegben vízzel locsolnak. Meg a fürdőben meztelenre kellett vetkőznöm, az is zavart egy kicsit. Ilyesmi.
- Mit mondott minderre Sutyi bácsi?
- Elmagyarázta, hogy mi mire van, és azt mondta, hogy mi ketten együtt mindent meg fogunk oldani. És így is lett..
- Mennyire élted bele magad Köves Gyuri szerepébe? Egy-egy jelenet után meddig volt rád hatással mindaz, amit eljátszottál?
- Sokat segítettek a találkozások és a beszélgetések Sutyi bácsival. Mindig előre megmondta, mire számítsak. A jelenetek alatt nagyon átéltem, ami történt. A többiek, a színészek, statiszták, anyu, aki szinte végig velem volt a forgatáson, segítettek visszarázódnom. Muszáj is volt, mert 59 napig forgattunk. Ennyi ideig nem tarthat egy rossz lelkiállapot, mert az a teljes összeomlás.
- Igaz, hogy néha, egy-egy jelenet után sokáig nem szóltál senkihez?
- Volt ilyen. Láttam anyukámon, hogy kicsit ijedten néz, mi bajom. Ilyenkor mondtam neki, hogy majd szólok, ha nagy gáz van. De nem volt. Feldolgoztam.
- A stáb a tenyerén hordott, gondolom?
- Igen. Kényeztettek. Folyton jött valaki, hogy szórakoztasson, beszélgessen. Ez nem volt valami jó, mert én nem szeretem, ha túl nagy körülöttem a sürgés-forgás. Nem illett viszont azt mondanom, hogy hagyjanak békén, ezért mikor anyuék jöttek, rajtuk töltöttem ki a mérgem, és velük voltam durcás. Volt olyan is, hogy túrórudikat dugdostak a zsebembe, mert sajnáltak.
- A szereped súlya miatt?
- Nem, az én súlyom miatt. A táborban ugyanis soványak voltak a gyerekek. Diétáznom kellett, hogy lefogyjak. De sokan megszántak, és hoztak csokit meg túrórudit.
- Megetted?
- Nem. Tényleg le kellett fogynom a szerephez.
- Anyukád azt mondta, sokat változtál a forgatások alatt.
- Nőttem 10 centit.
- Sőt, meg is férfiasodtál egy kicsit. De nem erre gondolok, hanem arra, hogy esetleg túl gyorsan megkomolyodtál a szerepedtől.
- Lehet.
- Korábban volt fogalmad a holocaustról? Otthon a családban ez volt valaha téma?
- Az iskolában még nem vettük, de hallottam róla. A Schindler listáját láttam moziban. A Napfény ízét is. A mi családunk szerencsére nem volt érintett.
- Amióta Köves Gyuri voltál, jobban felfigyelsz az ilyen témákra, ahol a holocasutról van szó, vagy csak egyszerűen emberek megkülönböztetésről?
- Igen. Érdekel, mit mondanak róla. Általában egészen mást, sokkal felszínesebb dolgokat, mint amit én ebből a filmből megértettem. Nekem ennyi ebből elég is volt.
- Kertész Imrével találkoztál?
- Igen. A forgatás elején jött el. Akkor engem még bújtattak az újságírók elől, így csak egy rövid időre mehettem ki hozzá. Aláírattam vele a könyvemet, s már mennem is kellett vissza.
- Mit írt a könyvedbe?
- Azt nem szeretném elmondani. De szép és nagyon személyes. Csak nekem szól. - Az iskolában mit szóltak a barátaid, osztálytársaid a szerepedhez?
- Titokban kellett tartani, ezért meglepett, mikor kiderült, hogy mindenki tudja. Nem faggattak különösen. Szerintem büszkék rám, főleg a magyartanár, de nem téma. Egyszer kérdezte meg az egyik osztálytársam, hazafelé menet a villamoson, minden átmenet nélkül, hogy milyen cipőt viseltünk a táborban. Nincs nagy fakszni körülöttem.
- Most mivel foglalkozol?
- Iskolába járok, kosarazom megint. Egyik barátommal forgatunk egy reklámparódiát. Játszom Zéténnyel, az öcsémmel, ő négy éves, de már tökéletesen ír és olvas.
- Szóval úgy működsz, mint egy teljesen átlagos, 13 éves fiatalember?
- Szerintem igen.
- Nem mondták, hogy a szemed most kicsit komolyabb, mint a forgatás előtt volt?
- De mondták.
- A bemutatóra hogy készülsz? Mit veszel fel, tudod már?
- Már volt szó róla. Náluk apu a stylist a családban, rá fogok hallgatni. Általában bejön.
- Hogyan tovább? A Sorstalanság után milyen szerepet szeretnél még játszani?
- Hát, reklámfilmet talán már nem vállalok. Egy-két játékfilmben még szívesen játszanék, de közben forgatom a saját filmemet is. Fotózom az előadásokat, meg játszom is Földessy Margitnál. Operatőr leszek. Mint Sutyi bácsi.