Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor a szerelem is van.
Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.
És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát,
Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek - az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam - egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat.
De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt.
Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit.
Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül hogy birtokolnánk

A legmélyebb és a legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt - a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy.
Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb.
Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igazi mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.

Amikor beleszeretünk valakibe, az a benyomásunk támad, hogy az egész univerzum mellettünk áll és támogat. Ezt láttam ma a naplementében. De ha valami rosszul sikerül, egy csapásra oda az egész! Oda minden: a kócsagok, a távoli zene és ajkának édes íze. Hogyan tűnhet el ilyen hirtelen a szépség, ami néhány perccel ezelőtt még megvolt?
Az élet nagyon gyors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére.

A szenvedély miatt az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni. És sokan megijednek tőle, mert amikor megjelenik, összetör minden régit, ami az útjába kerül.
Senki nem akarja szétrombolni az életét. Ezért sokan távol tartják maguktól ezt a veszélyt, és képesek fönntartani egy olyan házikót, amely már belülről rohadt. Ők a tudatosság mérnökei.
Mások épp az ellenkezőjét gondolják: gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, és azt várják tőle, hogy minden problémájukra megoldást nyújtson. Kedvesükre hárítanak minden felelősséget, neki hálásak, ha boldogok, és őt hibáztatják, ha boldogtalanok. Hol a fellegekben járnak, mert valami érthetetlen csoda történt velük, hol meg teljesen letörnek, mert valami váratlanul mindent összezúzott körülöttük.
Menekülni a szenvedély elől, vagy vakon engedelmeskedni neki - melyik hozzáállás a kevésbé pusztító?
Nem tudom.

"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot, légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott! A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám.”

"Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudtam hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom hogy ez igazi szerelem volt, s ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni. És majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni. Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket, és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem. És remélem, én is ezt tettem veled. SZERETLEK"

/Szerelmünk lapjai/

A magány sosem szül szerelmet - csak szükséget. A szerelem pedig nem egy szükség. Akkor mi a szerelem? A szerelem luxus. Az egyedüllétből születik, amikor mérhetetlenül egyedül vagy és boldog vagy, és örülsz, és ünnepelsz, és hatalmas energia gyűlik össze benned. Senkire sincs szükséged. Abban a pillanatban az energia olyan sok benned, hogy meg kell osztanod. Akkor adsz. Adsz, mert neked olyan sok van, és anélkül adsz, hogy bármit is kérnél cserébe - ez a szerelem. " /Osho/

"Sohasem jutok a közeledbe. Egyre távolabb vagy tőlem. Ne is nézz rám, mert a szemed és a szád új világot nyit előttem. Egy világot, amely sohasem lehet az enyém. Kóválygok életem ösvényén. Sehol a fény, csak árnyékod kísért. A tested és varázsos lényed magányom egén új kísértet. Te vagy az ígéret, a Paradicsom, mely sohasem lehet enyém. Nagyon fáradt vagyok. Nem tudom, hová jutok. Nincs erőm, hogy újra önmagam legyek. Nincs erőm ahhoz, hogy meghódítsalak, hogy enyém legyél, hogy megkaphassalak. Nekem más sors rendeltetett, tudom, de belepusztulok."

„Minden kapcsolat, történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.”

A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Ezek a találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen határhoz érünk: a lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülethessen. A találkozások megvárnak, de a legtöbbször éppen mi nem hagyjuk, hogy valóra váljanak. De ha végképp el vagyunk keseredve, ha már nincs mit veszítenünk, vagy ha éppen ellenkezőleg: imádjuk az életet -, az ismeretlen testet ölt, és a világ kifordul négy sarkából.
Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel a tulajdonsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban. Igen, van egy vezérfonál.
És akkor a testek megtanulnak a lélek nyelvén beszélni, és ez a szex.
/Paulo Coelho/

Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és, hogy szembe mersz-e nézni vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmedért, álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, anélkül, hogy mindenképpen változtatni akarnál rajt.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg mellőlem.
Azt akarom tudni, hogy mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak: „Igen”!

" Azt akarom, hogy légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott! A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám. "
/ Meet Joe Black /

Pedig a szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált."
Paulo Coelho : Piedra folyó partján ültem és sírtam

Tudod mi az, szeretni valakit?
S mikor kérdi, büszkén hallgatni?
Minden utcán őt keresni,
S ha jön, közömbös arcot vágni?
Befogadni este imádba,
s azt mondani sose gondolsz rája?
Értékelni, becsülni magadban,
S kicsinylően megítélni szavakban?
Nem sírni, mintha nem is érdekelne,
s elaludni könnyel a szemedben?
Mosolyogni, bár a szíved ég.
Tudod mi ez? Dacos férfi büszkeség

"Nem tudod, mit jelent úgy magányosnak lenni. Hogy közben megvan rá minden lehetőséged, hogy ne legyél az. Nem tudod, hogy mit jelent magányosnak lenni, amikor bárkivel együtt lehetnél, amikor minden nap meghívást kapsz valahova: egy buliba, egy koktélpartira, egy színházi előadásra. Amikor állandóan csörög a telefon, és nők hívnak, akik imádják a munkájukat, és azt búgják a kagylóba, hogy nagyon szeretnének veled vacsorázni. Szépek, okosak, műveltek. De valami ellök tőlük, és azt súgja: ne menj. Úgysem fogod jól érezni magad…..Úgyhogy inkább itthon maradok, bezárkózom a műtermembe, és keresem a fényt, amit benned láttam….."

Szeretni szép és nemes dolog, csalódni fáj, de ezt Te is tudod, de boldog igazán csak akkor lehetsz, ha azé vagy, kit igazán szeretsz!
Szeretni könnyű, de feledni nehéz. A szív a múltba ezerszer visszanéz. Lehet, hogy könnyen, nevetve búcsúzol, de a szív fáj, ha újra találkozunk. Ki tudja, erről ki tehet? Akkor majd gyakran lesütöd szemed, meg-megállsz, mégis tovamész. Szeretni könnyű, de feledni nehéz!
Az ember nem akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor, amikor elveszíti élete értelmét.